Senkinek nem kell a diplomás gyed?

Mindössze öten igényelték februárban a diplomás gyedet - írja a Világgazdaság.

  • Eduline
Túry Gergely

Diplomás gyedet az alap-, osztatlan és mesterképzésen, felsőfokú szakképzésen, felsőoktatási szakképzésen, szakirányú továbbképzésen és doktori képzésen tanulók kaphatnak, akiknek a szülést megelőző két éven belül, nappali tagozaton legalább két aktív félév hallgatói jogviszonyuk volt, ezalatt szültek, gyermeküket pedig saját háztartásukban nevelik.

Akkor is jár gyed, ha a jogviszony szüneteltetését vagy megszűnését követő egy éven belül született meg a gyermek - a támogatást ebben az esetben az anya helyett az apa is kérheti.

68-79 ezer forintot lehet kapni

Az alapképzésen, felsőfokú szakképzésen vagy felsőoktatási szakképzésen, valamint a szakirányú továbbképzésen tanulók a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér 70 százalékát kapják. Ez jelenleg bruttó 68 600 forint (a bruttó 98 ezer forintos minimálbér 70 százaléka).

A mesterképzésen, egységes, osztatlan képzésen vagy doktori képzésen tanulók támogatása a jogosultság kezdő napján érvényes garantált bérminimum 70 százaléka, ami jelenleg bruttó 79 800 forint  (a bruttó 114 000 forintos garantált bérminimum 70 százaléka). A diplomás gyedről itt olvashatjátok el részletes összefoglalónkat.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.