Márciusi fontos dátumok: ezeket véssétek be a naptáratokba!
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
Már azelőtt be kell fizetnetek az őszi tanév önköltségét, ha diákhitelből szeretnétek finanszírozni a képzést? Újabb olvasói kérdésre válaszoltunk.

Most felvételiztem és félek, nem kerülök be államilag támogatott helyekre. Akkor viszont a diákhitel 2-t szeretném igénybe venni majd, hogy befizessem a tandíjat. De úgy tudom, azt csak októberben utalják. Akkor nekem önerőből előre be kell fizetni a tandíjat?
A szeptember 16-ig igényelt diákhitelt valóban október 15-én folyósítják - az önköltség befizetésének határideje is erre a napra vagy korábbra esik, de nem kell aggódnotok a késés miatt. A diákhitel 2 lényege ugyanis, hogy egyenesen az egyetemnek vagy főiskolának utalják el a tandíj összegét, így ha már megkötöttétek a szerződést, akkor az iskola biztos lehet benne, hogy meg fogja kapni a pénzét .
Érdemes az egyetemetek vagy főiskolátok Tanulmányi Osztályán érdeklődni ennek pontos menetéről, van, ahol kérvényt kell benyújtanotok, amiben jelzitek, hogy a diákhitel igénylése miatt csúsztok a fizetéssel. A diákhitel minden részletéről itt olvashattok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
A választási bizottság szerint jogsértő volt az a Lázárinfó, amelyet a Fidesz hajdú-bihari jelöltje egy hajdúböszörményi szakképző iskola épületében tartott február 23-án.
Február 10-én egy fegyveres elkövető egy kanadai iskolában nyolc embert ölt meg egy lövöldözésben. A kanadai kormány most azzal vádolja a OpenAI-t és annak népszerű chatbotját, a ChatGPT-t, hogy nem jelezte időben a hatóságoknak az elkövető gyanús online tevékenységét.
Miután hangos nevetés és fújolás szakította félbe beszédét az Állatorvostudományi Egyetem diplomaosztóján, Varga-Bajusz Veronika a közösségi oldalán reagált a történtekre.
Már a diplomaosztó előtt jelezték a végzős hallgatók, hogy nem szeretnének politikai szereplőket látni életük egyik legfontosabb napján. Petíciót is indítottak azért, hogy az egyetem ne hívjon politikusokat az eseményre – kérésük azonban láthatóan nem talált meghallgatásra.
Pont került az elmúlt napokban egyre nagyobb tiltakozást és felháborodást kiváltó ügy végére Veszprémben. Ma délután leszedték az „Én, a kétarcú” feliratú óriásplakátot a veszprémi Jendrassik-Venesz Technikum faláról.
Miután nagy felháborodást keltett a bocskaikerti ovi udvarán megjelent, Magyar Pétert lejárató óriásplakát, megkerestük kérdéseinkkel az érintett óvodát. Végül a helyi önkormányzat közleményét továbbították, amelyben azt írják, a hirdetőfelületen megjelenő adattartalomért ők nem tartoznak felelősséggel.
Hiába kap minden pedagógus bruttó 152 ezer forintos egyszeri juttatást április elején, a tényleges hatása korántsem lesz egyforma.