Mától állásbörze a Corvinuson

Ma indult a Budapesti Corvinus Egyetem őszi állásbörzéje, a KarrierExpo, aki lecsúszott már a szerdai napról, holnap...

  • Eduline

Ma indult a Budapesti Corvinus Egyetem őszi állásbörzéje, a KarrierExpo, aki lecsúszott már a szerdai napról, holnap még kilátogathat. A szervezők minden hazai alap- és mesterszakon tanuló végzős vagy már diplomával rendelkező hallgatót várnak az egyetem Fővám téri „E” épületének fölszinti folyosóján.

Az állásajánlatok mellett a szervezők céges előadásokkal, grafológiai gyorselemzéssel, karrier-tanácsadással és próbainterjúkkal várják a hallgatókat. Idén először lesz rapidrandi-terminál is, ahol élesben, két perc alatt kell a jelentkezőknek „meggyőzni” a munkaadókat.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.