Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Az első ösztöndíj még odébb van, és a diákhitelre is várni kell még? Akkor sincs minden veszve, ha pár ezer forintból kell gazdálkodnotok - Campus Life sorozatunkban megmutatjuk nektek, hol érdemes enni, kávézni, fénymásolni, vásárolni. 4. rész: Budapest legjobb hamburgerei nyomában.
Kandalló
A Kandalló a burgerezők között nem számít drága helynek, de persze egyetemisták számára aligha lesz mindennap látogatott étterem. Ha viszont randira készülsz, vagy ünnepelnétek valamit a haverokkal, remek hely. A fincsi burgerek mellett ehettek még grillezett húsokat és szendvicseket is, ezeket pedig sörrel öblíthetitek le.
| Hol, mennyiért? |
1073 Budapest, Kertész utca 38. Árak: Classic hamburger (körettel): 1890 forint |
Zing
Talán nem is kellene ajánlanunk, mert a Zing hamburgereinek amúgy is komoly rajongótáboruk van - mégis belevesszük ebbe a listába, méghozzá azért, mert a Zing Facebook-oldala szerint december közepéig a lágymányosi campusoknál is lehet hamburgert venni.

A mi kedvencünk a chili burger, chiliszósszal és jalapenóval, na meg az elmaradhatatlan hagymakarikával. Nem éppen egy randis kaja, de két előadás között szuper.
| Hol, mennyiért? |
A bázis: 1068 Budapest, Király utca 60. és 1024 Budapest, Margit körút 105. Árak: basic burger 1050 Ft, street burger 1150 Ft, BBQ burger 1390 Ft, full extra burger 1450 Ft, chili burger 1290 Ft |
Vegan Love
Ha nem esztek húst, sőt egyáltalán nem fogyasztotok állati eredetű ételeket, akkor is tudtok már hamburgerezni. A Bartók Béla úti Vegan Love-ban többféle burgert és hotdogot is kínálnak, és az összes összetevő növényi alapanyagokból készült. Ennek ellenére - vagy épp ezért? - meglepően finomak.
| Hol, mennyiért? |
1114 Budapest, Bartók Béla út 9. Árak: BBQ tofu steak burger: 1490 forint Mexikói hotdog: 1590 forint |
Marika néni kávézója
Ezt a helyet nem azért ajánljuk, mert itt készül a világ legjobb hamburgere, hanem a bucikba sütött szeretet miatt. Marika néni lassan legendás a Semmelweisre járó orvostanhallgatók körében, aki évek rutinjával tökéletesítette a hamburgerek választékát. A buci nem helyben készül, ennek köszönhetően kicsit büfékocsis jellege van a szendvicseknek, de a választható mértek az aprócskától az óriásiig (van torta nagyságú!), a klasszikus ízektől a hawaiin és a chilisen át a banános hamburgerig mindent megtalálsz.
| Hol, mennyiért? |
1094 Budapest, Angyal utca 28. Árak: Classic hamburger (körettel): 1100 forint |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.