Diáktüntetés készül Budapesten, rangos elismerést kapott egy magyar matematikus: a hét hírei

Megmutattuk, milyen lesz az AKG szeptemberben induló általános iskolája, kiderült, hogy újabb diákbántalmazási esetre derült fény a hetesi iskolában, komoly elismerést kapott egy magyar matematikus - ezek voltak a hét hírei.

  • Eduline

„Nálunk nem lesznek egységes, frontális foglalkozások” - indul az AKG általános iskolája

Nem lesznek tantárgyak, helyette kompetenciaterületeket határoznak meg, a napirendet pedig nem az óra-szünet-csengő háromszögre fűzik majd fel – mondta az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) szeptemberben induló általános iskolájáról Niedermüller Anna, a projekt felelőse. Hogyan értékelik majd a diákokat, és miért lesz „majdnemiskola” az „AKG általános”? Az interjút itt olvashatjátok el.

Túry Gergely

Rangos nemzetközi elismerést kapott a magyar matematikus

Székelyhidi László elnyerte a német "nemzeti Nobel-díjnak" is nevezett Leibniz-díjat. A teljes cikket itt olvashatjátok el.

Videóban üzennek a diákok: ezért tüntetnek január 19-én

Több ezren jelezték, hogy részt vesznek január 19-én a „Ne menj suliba!” címen meghirdetett diáktüntetésen. A teljes cikket itt olvashatjátok el.

Kiderült, szerintetek melyik Budapest legszebb egyetemi épülete

Decemberben megkérdeztünk titeket, szerintetek melyik Budapest legszebb egyetemi épülete. Az első kört toronymagasan a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) épülete nyerte meg, a második a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem lett, a harmadik helyen pedig az ELTE Egyetem téri épülete végzett. A teljes cikket itt olvashatjátok el.

Kirúgták az iskolaigazgatót, aki könyvvel verte fejbe hatodikos diákját

Kirúgták a somogyi Hetes általános iskolájának igazgatóját, mert könyvvel fejbe vágta, majd a szekrénynek lökte az egyik diákját. A teljes cikket itt olvashatjátok el.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.