Újhullámos egyetemi vizsgafilmek kerültek az Uránia programjába

A Budapesti Metropolitan Egyetem végzőseinek filmjeit lehet látni hétfőn.

  • eduline/mti
MET

A Cinemascope célja, hogy az alkotók maguk is láthassák nagy vásznon, moziban, közönség előtt saját diplomamunkáikat - mondta el Sárossy Zsuzsanna, az egyetem művészeti marketingvezetője az M1 csütörtöki műsorában. A filmek többségét most láthatja először a közönség.

A rendezvényen két blokkban 16 alkotó nyolc filmje kerül a vászonra, a két blokk között pedig kerekasztal-beszélgetés foglalkozik majd a televíziózás jelenével és jövőjével, illetve bemutatkozik a televíziós műsorkészítő alapszak és a 2017/2018-as tanévben először induló televíziós műsorkészítő mesterszak is. A hagyományos és új formátumokkal, a televíziózás kreatív lehetőségeivel foglalkozó beszélgetést Kepes András egyetemi tanár, író, televíziós műsorkészítő vezeti.

Vetítésre kerülő filmek

  • Bogaras Film

    rendező: Hortobágyi Júlia

    vágó: Csontos Kata

    operatőr: Molnár Péter Miklós

    Dokumentumfilm Benyó Andrisról, a Fővárosi Állat- és növénykert rovarházának vezetőgondozójáról. Célja, hogy megmentse és megismertesse a rovarok világát a látogatókkal.

  • A vándorkupa

    rendező: Jakobetz Zoltán

    operatőr: Málics Gábor

    vágó: Vörös Zétény

    író: Paksi Dániel

    animátor: Szakály Réka Anna

    A történet nem a sakkozásra, mint sportra helyezi a hangsúlyt. A film sokkal inkább a gyerekek, edzők és bírók közötti kapcsolatokról, a versenyzés és a sakk mögötti motivációkról szól.
  • Képzeletbeli Barátok Klubja

    író-rendező: Szabó Saci

    operatőr: Hatvani Krisztián

    vágó: Hatvani Krisztián, Szabó Saci

    Egy lány nem találja a helyét a való világban, de a képzelete segít neki visszatalálni oda.

  • Nélkül

    író-rendező: Török Éva

    operatőr: Kasztner Barna, Balázs István Balázs

    vágó: Csontos Kata

    Apa és lánya élete külön utakon halad, ám hosszú idő után együtt töltenek egy napot. Hazavárják a rég nem látott anyát, aki talán egy pályára állíthatja kettejüket – így vagy úgy.
  • Kikelet

    író-rendező: Konkol Máté

    vágó: Csontos Kata

    operatőr: Kisteleki Márton

    Egy idősödő özvegy férfi számára felcsillan a remény, hogy még képes lehet kapcsolatot teremteni szomszédasszonyával.

    Kikelet (Springtime) - előzetes (trailer) from Máté Konkol on Vimeo.

  • Tilos és életveszélyes

    író-rendező: Bozzay Balázs

    operatőr: Gajdics Dávid

    vágó: Tarcsay Gábor

    Karantén lép érvénybe. Megengedhetjük-e, hogy lezárják otthonunkat és elválasszanak minket egymástól?
  • Balu

    rendező: Czakó Adorján

    operatőr: Chilton Flóra, Pásztor Péter, Hejüsz Betti

    vágó: Laboda Tímea

    író: Rengei Tímea

    producer: Paréjné Czoborczy Tamara

    A dokumentumfilm bemutatja, hogy egy házaspár hogyan él teljes, boldog életet súlyosan sérült gyermekével.

  • Lulu

    rendező: Zsingor Dániel

    operatőr: Kisteleki Márton, Szathmáry Ákos

    vágó: Tarcsay Gábor

    író: Kalmár Lalita

    producer: Rozgonyi Dániel

    A LULU egy fiatal lány és egy nő szerelméről szól, akiknek érzései egy váratlan utazás következtében mérlegre kerülnek. Itt az idő, hogy kiderüljön, kinek mennyit ér a másik.

A Cinemascope a Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatói munkáit bemutató sorozatba illeszkedik, amely az évente megszervezett Animascope elnevezésű animációs esteket és a Média design alapképzés Futuroscope nevű programját is magába foglalja.

Hozzászólások