Videó: ilyen "meglepetést" hagytak maguk után az egyetemisták

Megleckéztették csoporttársaikat a Brigham Young University hallgatói, az akciót állítólag bosszúból szervezték –...

  • Eduline

Megleckéztették csoporttársaikat a Brigham Young University hallgatói, az akciót állítólag bosszúból szervezték – írja a Huffington Post.

Az egyetemisták szobáját teljesen kiürítették a távollétükben, majd füvet terítettek le a padlón, növényeket helyeztek el, sőt még élő állatokat, nyulakat és csibéket is betereltek a helyiségbe.

A helyiséget természetesen bekamerázták, így nemcsak a készülődés momentumait, hanem a gyanútlanul visszaérkező áldozatok reakcióját is rögzítették. Mások ugratásából gazdagodott meg egy 25 éves egyetemista – hogy hogyan, arról itt olvashatsz bővebben.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.