Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
„A február 15-i hallgatói fórum döntése alapján a kormány határidőt kapott a keretszámokról szóló rendelet...

„A február 15-i hallgatói fórum döntése alapján a kormány határidőt kapott a keretszámokról szóló rendelet visszavonására. Szerdán a Hallgatói Hálózat alakuló sejtjei részvételével újabb hallgatói fórumot szervez, ahol a döntéstől függően demokratikusan dől el, hogy mit reagálunk” – írja Facebook-oldalán az egyetemistákból és oktatókból álló csoport, amely pontos helyszínt még nem, időpontot azonban megjelölt.
A Hallgatói Hálózat (HaHa) múlt szerdára szervezett tüntetést az új felsőoktatási törvény és a 2012-es keretszámok ellen – a demonstrálók az ELTE lágymányosi campusától indultak, a HaHa képviselői a Fővám téren körülbelül ezer-ezerötszáz ember előtt beszéltek a kormány oktatáspolitikájának következményeiről. Tudósításunkat itt olvashatjátok el, képeket pedig itt nézegethettek.
A tüntetők a Fővám térről kora este az ELTE jogi karának épülete elé vonultak: körülbelül százan elfoglalták az egyik nagyelőadót, ahol "hallgatói fórumot" tartottak. Többek között abban állapodtak meg, hogy ultimátumot adnak a kormánynak: ha hétfőig nem vonják vissza a 2012-es felvételi keretszámokról szóló rendeletet, a diákok újabb tüntetéseket szerveznek. Elfogadták a Hallgatói Hálózat kilencpontos állásfoglalását, és középiskolai-egyetemi csoportok megalakításáról is döntöttek. A jogi kar dékánja először fél hétig, végül nyolc óráig engedélyezte a tüntetőknek, hogy az egyetem épületében maradjanak.
Eközben az Egymillióan a sajtószabadságért (Milla) mozgalom demonstrációt jelentett be az Egyetem térre, "Szolidaritás az egyetemfoglaló hallgatókkal" címen. A diákok nyolc órakor hagyták el az ELTE-ÁJK-t, fél órával később pedig az épület előtti tüntetés is véget ért.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.