Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Összesen 415 ezer forint bírságot szabott ki a VI.

Összesen 415 ezer forint bírságot szabott ki a VI. kerületi rendőrkapitányság a Fidesz-székház elfoglalásának tizenegy szervezőjére - írja a Népszabadság. "Amint azt az erőszakmentes polgári engedetlenségi akciót követően Selmeczi Gabriella is az ország tudtára adta, a Fidesz-székház magánterület, a területén tartott rendezvényekre így nem vonatkozik a gyülekezési jog" - közölte pénteken az Alkotmány nem játék Facebook-csoport.
A kapitányság szerint azonban a székházfoglalók a szabálysértést azalatt követték el, mialatt megközelítették a Fidesz Lendvay utcai székházát, és rövid megbeszélést tartottak az épület előtt. Az akció résztvevői kifogást nyújtanak be, mivel a határozatot abszurdnak tartják. "Kétfős oszlopokban sétálni még akkor is jogunkban áll, ha a vonulás célpontja éppenséggel a kormányzó párt székháza".
Március 7-én körülbelül hetven tüntető, köztük a Hallgatói Hálózatból és az egyetemfoglalásról ismert aktivisták másztak át a Fidesz székház kerítésén és foglalták el az épület udvarát. Az akcióval a negyedik alaptörvény-módosítás ellen tiltakoztak, amellyel alkotmányba került többek között az állami ösztöndíjas hallgatók "röghöz kötésének" lehetősége is.
Hat nappal később Selmeczi Gabriella, a párt szóvivője bejelentette, hogy feljelentik a tiltakozókat: a rendőrség csoportos garázdaság miatt indított eljárást. A Népszabadság azt írja: a nyomozás során több fiatalt idézés nélkül előállítottak, egyiküket a kollégiumi szobájából vitték be. A többi tüntető úgy döntött, önként jelentkeznek a rendőrségen, demonstrálva, hogy vállalják a felelősséget tettükért. Hogyan reagáltak a székházfoglalók a feljelentésre? Itt nézhetitek meg.
Közben gyülekezési joggal való visszaélés címén is folyt nyomozás, a tüntetés szervezőit most ezért bírságolták meg. "Erre abszolút nem számítottam, hiszen a székház területe magánterület, így nem esik a gyülekezési törvény hatálya alá" - mondta a Népszabadságnak Turai Eszter, a megbírságolt szervezők egyike.
"Mint kiderült, arra hivatkozva szabták ki a büntetést, hogy táblákkal vonultunk a Lendvay utcai székházig, ahol megálltunk tanakodni, mivel be volt zárva a kapu. A rendőrség ezt be nem jelentett tüntetésként értelmezte, ami nonszensz, ezzel az erővel az is tüntetés, ha egy baráti társaság megáll az utcán cipőt fűzni" – mondta Turai Eszter. Ezért a megbírságolt szervezők kifogással éltek a rendőrségen, és bírósági tárgyalást kértek.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.