Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Már több mint ötezer hallgató 1,163 milliárd forint értékben igényelte az augusztus 15.

Már több mint ötezer hallgató 1,163 milliárd forint értékben igényelte az augusztus 15. óta elérhető diákhitel II-t, a diákhitel I-et igénylők száma pedig meghaladta a 4 ezret szeptember 6-áig - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Bugár Csaba, a Diákhitel Központ (DK) Zrt. vezérigazgatója Budapesten.
Az idei első hiteligénylési időszak szeptember 17-éig tart. A társaság arra számít, hogy az idén költségtérítéses képzésre felvettek mintegy harmada, körülbelül 8 ezer hallgató veszi igénybe a diákhitelt.
Bugár Csaba tájékoztatása szerint ez a DK számára 3 milliárd forint kiadást jelent, a magyar állam számára pedig a kamattámogatás finanszírozása 3 millió forintba kerül az idén. A legfrissebb adatok szerint az igényelt hitel a diákhitel II esetében jellemzően 233 ezer forint, a diákhitel I-nél pedig 220 ezer forint szemeszterenként.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.