Tízezer külföldi hallgató tanul a magyar egyetemeken

Több mint tízezer külföldi hallgató iratkozott be valamelyik hazai felsőoktatási intézménybe az elmúlt tanévben - írta a Magyar Nemzet szerdai számában.

  • MTI
Shutterstock

Az Oktatási Hivatal (OH) a lappal azt közölte, hogy az új hallgatók közül legtöbben, 1426-an Németországból jöttek, magyar egyetemet vagy főiskolát választott többek között 701 szlovák, 551 román, 458 török, 433 brazil, 399 francia, 398 spanyol fiatal, és vannak kettős állampolgárok is.

Az elmúlt évben az orvosi szakok taroltak, 1382-en iratkoztak be általános orvosi szakra, amit a fogorvosi, állatorvosi és az ápolási szak követ a sorban - írta a lap. 

A nemzetközi képzési programok - például Erasmus, CEEPUS ösztöndíj - keretében 2332 külföldi fiatal iratkozott be tavaly, ezenkívül 829-en folytattak vendéghallgatói tanulmányokat Magyarországon. 

A lap felidézi a kormány stratégiai célkitűzését, hogy tíz éven belül megháromszorozzák a nálunk tanuló külföldiek - jelenleg összesen húszezres - létszámát.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.