Tíz dolog, amit nem tudtatok a legnépszerűbb erasmusos országokról
Hol adják el a legtöbb csokoládét, miért bólogatnak mindenre a bolgárok és hány Michelin-csillagos étterem van Párizsban?
Eduline
Shutterstock
A Spanyolországba és Portugáliába készülő erasmusosoknak fel kell készülniük a furcsa vendéglátási szokásokra. Spanyol vacsoravendégeitek valószínűleg legalább fél órát késni fognak, ott ugyanis ez az illendő, a portugál asztalokon pedig ne keressetek só- és borsszórót, az utóízesítéssel megsértenétek a szakácsokat.
A skandinávok nagyon szeretnek lazítani, és ezekre az alkalmakra külön szavaik is vannak. Ha Svédországban meginvitálnak egy "fikára", akkor kávézásra készüljetek, a dánoknál pedig a "hygge" annyit tesz, hogy csak ücsörögnek a szeretteik, barátaik körében.
A világon a legtöbb csokoládét mindössze pár száz négyzetméteren adják el, ez a hely pedig nem más, mint a brüsszeli repülőterek. Ki ne vásárolna belga csokit a hazaútra és ajándékba?
A leghosszabb helységnevet Walesben találjátok, ahol egy falut úgy hívnak, Llanfairpwllgwyngyllgogerychwyrndrobwllllantysiliogogogoch, ami körülbelül annyit tesz, "A vörös barlangi St. Tysilio melletti sebes örvény közelében levő fehér mogyorófák völgyében fekvő Szűz Mária templom". Emellett Finnországban elmehettek a Äteritsiputeritsipuolilautatsijänkä nevű lápvidékre, Lengyelországban pedig Siemieniakowszczyzna-ba.
A világ legvidámabb temetője Romániában, Szaploncában található. A Kolozsvártól körülbelül 2-3 órás autózással elérhető település temetője az UNESCO világörökségének része.
Ha szeretitek a középkori hangulatot, mindenképp Németországba menjetek, itt ugyanis egyes becslések szerint körülbelül húszezer kastély, palota és vár található. Egy ilyen területen nem csoda, hogy a Grimm fivérek bőven tudtak hátborzongató történeteket gyűjteni.
Csak óvatosan a bólogatással Bulgáriában! Itt a bólintás az egyet nem értés, a fejcsóválás pedig az egyetértés jele. "Szerencsére" a bolgárok néha megpróbálnak alkalmazkodni, és bólintanak, ha egyetértenek.
London nevezetes a metróhálózatáról, de azt valószínűleg nem gondolnátok, mennyit járnak emiatt a mozgólépcsők: összeadva azt, amennyit egy hét alatt utazni lehet London összes mozgólépcsőjén, kétszer meg lehetne kerülni a világot.
A legtöbb Michelin-csillaggal rendelkező európai város természetesen Párizs, majd ezt követi London, a nápolyi partvidék és Brüsszel. Ehhez az eredményre Párizsnak összesen 116 csillagra volt szüksége: 10 háromcsillagos, 16 kétcsillagos és 56 egycsillagos étterem van a francia fővárosban. Itt a lista: ezek a magyar erasmusosok kedvenc egyetemei.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!
100-ból közel 20 pontot lehetett szerezni 2025-ben a tavaszi és őszi középszintű matekérettségin, ha valaki jól tudta a számtani és mértani sorozatokat. Mutatjuk, milyen témaköröket érdemes az utolsó néhány hétben alaposabban átnézni matekból.
Hét év alatt összesen 21 százalékkal csökkent a természettudományos tantárgyakat – fizika, kémia, biológia és földrajz – tanító főállású pedagógusok száma a hazai oktatási intézményekben - derült ki a Köznevelési Információs Rendszer adataiból.
A Kréta rendszerben elérhető statisztikai adatok alapján az oktatási rendszer stabil működéséről beszélt Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár. A következtetés alapja, hogy az félév végi tanulmányi átlagokban a tavalyi évhez képest nem volt szignifikáns eltérés.
Mutatjuk a legnépszerűbb képzési területeket a 2026-os felvételin.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda#magyaroktatas#pedagogusok#kozoktatas♬ original sound - eduline.hu
A Szülői Hang friss sajtóközleményében azt írja, már egy év eltelt a bejelentés óta, de a kormány azóta sem hozta nyilvánosságra a kompetenciamérések értékelésére vonatkozó terveit. Hozzátették, miután lehetővé tették, hogy az iskolák saját hatáskörben érdemjeggyel értékeljék a mérés eredményét, a kompetenciamérések már nem tudják betölteni funkciójukat, mert az iskolák eredményei nem hasonlíthatóak igazságosan össze.