Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
"Szülői értekezletet tartott az Óbudai Egyetem a beiratkozott elsősök szüleinek, amivel úttörő lett a magyar...

"Szülői értekezletet tartott az Óbudai Egyetem a beiratkozott elsősök szüleinek, amivel úttörő lett a magyar felsőoktatás gödrökkel teli, sokat próbált flaszterén. Elsőre talán nevetünk a hír hallatán, hiszen hallottunk már olyat, hogy egy egyetemistának apuka vagy anyuka intézni az ügyes-bajos dolgait, de szokatlannak, cikinek és önállótlannak találjuk mindannyian. Viszont azt is tudjuk: nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél, vagyis bizonyára erős indoka lehetett az intézménynek, hogy felvállalta a szülői tájékoztatóval járó plusz adminisztráció, fénymásolat, időigény terhét" - olvasható a Szamárpad blogon.
"A szülők jelentős részének sajnos gőze nincs a tárgyfelvételről, hogy hány kreditet kell teljesíteni egy félévben, és az ő kis csemetéje hol tart épp. Akad olyan főiskolás, akiről a szülei nem tudják, már két éve nincs diákstátuszban, ugyanis kirúgták" - a teljes posztot a Szamárpad blogon olvashatjátok el.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.