Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az Óbudai Egyetem gratulált a párbajtőr-csapat bronzérméhez.

"Szívből gratulálunk a fantasztikus teljesítményhez!" - írja az Óbudai Egyetem közleménye.
Rédli András, az Óbudai Egyetem Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központjának hallgatója a magyar férfi párbajtőrcsapattal bronzérmet szerzett a riói olimpián.
A Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter összeállítású csapat a negyeddöntőben Koreával kezdett. Elsőként Rédli András lépett a pástra és a befejező ember is ő volt. Magabiztos vívással vitte végig az utolsó asszóját is, amelyben 10:8-ra verte ellenfelét. A végeredmény pedig 45:42 lett, tehát továbbléphettek az elődöntőbe. Az elődöntőben a világelső francia válogatott várta a magyar csapatot. Nagy csata volt, sajnos a franciák kerekedtek felül, 45:40-re így a következőkben a harmadik helyért vívhattak a vb-címvédő ukránokkal.
46 egyetemistáért szoríthatunk a magyar olimpiai csapatban
Példaértékű azoknak az olimpikonok teljesítménye, akik egyetemi tanulmányaik mellett is a világ élvonalában képesek a legjobbat nyújtani. A 2016-os magyar küldöttség jelentős része diplomás, illetve többen jelenleg is egyetemi tanulmányokat folytatnak.
A bronzéremért a kilencedik, utolsó asszót ezúttal is Rédli Andrásra bízták, Nikisinnel állt pástra. Eleinte könnyedén védekezett a csapat, mely 34-25-re elhúzott, az utolsó percben azonban az ukrán minden mindegy alapon megrohamozta Bandit. Szerencsére nem tudott kifogni rajta és a hihetetlenül izgalmas csörte után a 39:37-es végeredmény meghozta a bronzérmet!
András olimpia utáni rövidtávú tervei között szerepel befejezni a mestertanár szakot az Óbudai Egyetemen, így megszerezve a harmadik diplomáját - írja az egyetem. Ehhez a gyakorlati félév elvégzése van vissza, amelyet a Magyar Honvédség Altiszti Akadémián van lehetősége teljesíteni, ahol jelenleg főhadnagyként szolgál.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.