"Ezt mindenképp érdemes megnézni, mielőtt elkezditek az egyetemet"

Milyen a Szent István Egyetem hallgatójának lenni? Hol érdemes ebédelni, lazítani? Kocsis Vivien, a Szent István Egyetem kertészmérnök szakos hallgatója mesélt az Eduline-nak saját tapasztalatairól, és arról, hogy miért is fontos tisztában lenni azzal, hogy pontosan mit tanulunk.

  • Eduline

Milyen volt az első éved?

Az első félévemben még nem voltam benne biztos, hogy tényleg erre a szakra szeretnék-e járni. Gondolom, ez a nehéz alapozó tárgyak miatt alakult ki, amelyeknek csak egy kis része volt ekkor szakmai, vagyis amire vágytam volna. A közösség pedig az elején még eléggé összetartó volt, de aztán egyre jobban szétszakadt, ami leginkább a csúszások miatt lehetett, folyamatosan morzsolódtak le az emberek. 

Milyen elvárásokkal érkeztél az egyetemre, ebből mi az, amit megkaptál és kiemelnél? Mi az, amin esetleg változtatnál?

Ahogyan említettem, az első évben kicsit elbizonytalanodtam, hogy biztos ez a szak való-e nekem. Az alapozó tárgyak után aztán jöttek a szakmaibb tárgyak, amelyek már érdekesebbek voltak, belerázódtam az „egyetemi életbe”, és kezdtem látni, hogy ez az, amit szívesen csinálnék. Mindenképp érdemes megnézni, mielőtt az ember elkezdi az egyetemet, hogy mit is nyújt az adott szak, milyen lehetőségek vannak utána. Többen közülünk már az első év végén elmentek, mert nem kapták meg azt, amire számítottak, például azt hitték, kerttervezést is fogunk tanulni, összekeverték a tájépítész szakkal vagy elrémisztette őket a sok gyakorlat, ahol már az elején gyomláltunk, fárasztóbb munkákat is végeztünk.

Campusportré
Cikksorozatunkban utánajárunk, hol lazítanak, buliznak, pihennek, kirándulnak a különböző egyetemek és főiskolák hallgatói. Mit szeretnek az alma materben, és min változtatnának? Hol szoktak ebédelni, sportolni, barátokkal találkozni? Hetente egyszer mikrofonvégre kapunk egy-egy hallgatót.

Igénybe veszed az egyetemi sportolási lehetőségeket?

Egy éve még rendszeresen használtam a kollégiumban levő konditermet, ami azóta többször is megújult. Viszonylag olcsón (500 Ft/alkalom) lehet edzeni, de este 8 után már teljesen tele szokott lenni a hely, ezért érdemes inkább kora reggel járni. Ezenkívül a közelben van egy strand, ahová érdemes elnézni jobb időkben, ahogy a szintén közelben levő (TRAFO felé elindulva a Sportpálya mögött) teniszpályára is. Jó buli és aktív kikapcsolódás.

Melyik a kedvenc helyed a campuson?

Az egyetem épületei között levő „UV-kert”, nyugodt hely, szép fákkal és egy kis szökőkúttal.

Hol szoktál ebédelni? Milyen jó helyek vannak az egyetem környékén?

A kollégiumon belül a B aulában található büfében, ahol dolgozom is. Nálunk mindig van gyros, pizza, rántott hús és a mellettünk levő részen reggel 6-tól este 10-ig lehet kapni mindenféle finomságot. A Mensa Bistrót is érdemes kipróbálni, ha egy kicsit éttermibb hangulatra vágyik az ember, szerintem az egyik legfinomabb náluk a csokis szuflé..

Hova jártok bulizni?

A B koliban van a legközelebbi bulihely, a Katlan, ahol jó bulik szoktak lenni, az italárak is egészen jók. Ez talán a legnépszerűbb bulihely nálunk. Ahova még érdemes ellátogatni, az a 8-as és a Trafo, ezek mind nagyon közel vannak, és előbb-utóbb minden gödöllői kolis elkeveredik arrafelé. Sok egyetemi programnak ezek a helyszínei.

Kirándulás, kikapcsolódás? Mit ajánlasz Gödöllőn?

Mindenkinek ajánlom Gödöllőt, aki szereti a kisvárosi hangulatot, a sok zöld területet, parkot a közelben és jó társaságra, izgalmas emberekre, jó tanárokra és érdekes órákra vágyik.

Itt nem az van, hogy beülsz egy előadásra, jegyzetelsz, megtanulod és vizsgázol

Milyen egy kis közösség tagjaként tanulni a Színművészetin? Hol érdemes kikapcsolódni vagy egy jót ebédelni a Budapesten? Gerencsér Anna, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves televíziós műsorkészítő szakos hallgatója mesélt az Eduline-nak. Milyen volt az első éved? Az első évem iszonyatosan hektikus volt, óriási mennyiségű impulzus ért, amit eleinte nagyon nehéz volt feldolgozni.

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.