Száztizenhét professzor állt ki a Semmelweis rektora mellett

A Semmelweis Egyetem professzorai kiállnak a szenátus múlt heti döntése mellett, amellyel az akkor még köztársasági...

  • MTI

A hétfői szimpátiatüntetés Tulassay Tivadar mellett. 117-en írták alá a nyilatkozatot
Túry Gergely

A Semmelweis Egyetem professzorai kiállnak a szenátus múlt heti döntése mellett, amellyel az akkor még köztársasági elnöki pozíciót betöltő Schmitt Páltól visszavonták doktori címét.

Az egyetem honlapján kedden megjelent nyilatkozatot összesen 117 professzor írta alá. Az aláírók között szerepelnek: Kellermayer Miklós, Langer Róbert rektorhelyettesek, a dékánok közül pedig Fejérdy Pál, Mészáros Judit, Karádi István, Noszál Béla, Tóth Miklós. Továbbá Sótonyi Péter az Egészségügyi Tudományos Tanács elnöke, valamint az államfő doktori címének visszavonását kezdeményező Doktori Tanács elnöke, Rácz Károly is.

A nyilatkozatban az olvasható: "a Semmelweis Egyetem professzorai teljes mértékben egyetértenek és azonosulnak" az egyetem szenátusának azon döntésével, mely szerint Schmitt Pál kisdoktori címét visszavonták. A tanári kar felsorakozik Dr. Tulassay Tivadar rektor mögött, aki kiállt a magyar és az egyetemes tudományos értékek mellett, a Semmelweis Egyetem nemzetközi hírnevét és autonómiáját védve - olvasható a nyilatkozatban.

Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora az intézmény szenátusának csütörtöki ülését követő sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a szenátus 33 igen és 4 nem szavazattal döntött az államfő 1992-ben megszerzett kisdoktori címének visszavonása mellett, mert az egykori kisdoktori értekezés nem felelt meg a szakmai, etikai kritériumoknak.

Tulassay Tivadar - aki 2003 óta vezette a Semmelweis Egyetemet - vasárnap az intézmény honlapján jelentette be: lemond az egyetem rektori posztjáról. Indoklásként kifejtette: az elmúlt napok egyetemi testületi döntései vitathatatlanul az ő személyéhez kötődnek, s ugyanezért érezhetővé vált a személye iránti bizalomvesztés a felügyelő hatóságnál. Ezen okok miatt "a megszokott hétköznapjaitól nagyon idegen napokat, heteket átélő" egyetem nyugalma érdekében úgy döntött, átadja a rektori széket a csütörtöki szenátusi ülésen teljes támogatottsággal megválasztott leendő rektornak, Szél Ágostonnak. A távozó rektor mellett hétfőn tüntetést tartottak az egyetem oktatói, hallgatói és dolgozói.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium kedden azt közölte, Réthelyi Miklós tájékoztatta a rektort: nem ért egyet azzal, hogy beadta lemondását, és - a törvények adta lehetőséggel élve - igényt tart arra, hogy május 31-ig végezze munkáját.

A Semmelweis Egyetem erre reagálva azt közölte: egyelőre várják, hogy megérkezzen Réthelyi Miklós hivatalos levele, amelyben a miniszter a felmondási idő kitöltését kérte a rektortól.

Hozzászólások

Visszahívta kiadványát a BME, amelyben az egyik Hamász-vezető fiáról emlékeznek meg

A férfi 2023-ban kezdte meg tanulmányait a BME-n, az egyetem tájékoztatása szerint azonban tanulmányai jelentős részében szüneteltette a hallgatói jogviszonyát beutazási nehézségek miatt. A Stipendium Hungaricum állami ösztöndíjprogram keretében, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) tanult mérnökinformatikát az a palesztin hallgató, aki később a Hamász katonai szárnyában harcolt.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.

@eduline.hu

👊 Szeptember 30-án tartották a Civil Ellenállás Napját a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt. A Tanítanék Mozgalom alapítóival, Törley Katalinnal és Pilz Olivérrel a pedagógusok feketelistázásáról beszélgettünk. 🎤 #magyartiktok #eduline #fyi #tanitanek #oktatas

♬ eredeti hang - eduline.hu

Megválasztották a HÖOK új elnökét

Az új elnök programjának középpontjában a hallgatói érdekképviselet megerősítése, az egyetemek közötti együttműködés fejlesztése, valamint a felsőoktatás előtt álló változásokra való felkészülés áll.