Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Jön a per?

Ahogy arra számítani lehetet, miután a Szegedi Tudományegyetem jelezte, hogy elfogadják és alkalmazzák az Emberi Erőforrások Minisztériumának jogértelmezését, megsemmisítették a 2015. szeptemberi EHÖK-elnökválasztás eredményét, így a 12 éves hökös pályafutással bíró Török Márknak megszüntetik elnöki mandátumát. Szerdán beszámoltunk arról, hogy egy szeptember 1-én hatályba lépett jogszabály szerint csak olyan viselhet hallgatói önkormányzati tisztséget, aki még nem töltött ki négy évet hökösként.
| Kapcsolódó cikkeink |
| Évtizedes höközés után léptethetik le a szegedi HÖK-vezértRagaszkodik a szegedi HÖK a túlkoros elnökéhezTele van a szegedi hök túlkoros vezetőkkel |
Az SZTE Rektori Hivatala szerint is összesen kell számítani a négy évet, ezt az EKINT alkotmányjogi elemzőintézet is megerősítette a témát feldolgozó Átlátszó Oktatásnak. Az SZTE EHÖK még szerdán jelezte, hogy amint megkapják a rektori határozatot, a bírósghoz fordulnak, ugyanis szerintük nem lehet olyan törvényt bevezetni, amely visszaható hatályú, vagyis a szeptember 1. előtti kitöltött éveket nem kell számításba venni. Ez alapján Török Márk egészen 2019-ig elnök maradhatna, 33 évesen.
Egy esetlegesen elindított pernek halasztó hatálya van, vagyis a jogerős bírósági döntésig Török Márk hivatalában is maradhat.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.