Sokat akarsz keresni? Akkor ezt a szakmát válaszd

A hét is bővelkedett eseményekben: megmutattuk nektek, mennyit kereshettek a legnépszerűbb diplomákkal, de a megszűnő szakokat is összegyűjtöttük.

  • Eduline
Shutterstock

Tudni akarod, hogy melyik alapszakkal lehet a legtöbbet keresni? Akkor kattints ide és nézd meg.

Jövőre már több, mint 60 szak nem indulhat el, de a tervek szerint több szakot is indítanak. Hogy milyen szakoktól kell búcsút venni, innen kiderül.

Petíciót indítottak a tanárok, akik tiltakoznak a tanárok etikai kódexe ellen, ami szerintük „korbács és szájkosár”. Azt, hogy miről is szól az etikai kódex, itt találjátok.

A két évnél kevesebb szakmai tapasztalattal rendelkező, vagyis "gyakornok" kategóriába sorolt tanárok, tanítók és óvodapedagógusok a mindenkori illetményalapot kapják fizetésként, ennek mértéke - egy év várakozás után - 2015 szeptemberétől ismét emelkedik. Hogy mennyit vihetnek majd haza a kezdő tanárok, itt megtaláljátok.

Szeptember 7-ig jelentkezhettek az őszi érettségire és összegyűjtöttük nektek, milyen középiskolákban vizsgázhattok. A részleteket itt találjátok.

Az ELTE és a Szegedi Tudományegyetem is bekerült a világ legjobb 500 egyeteme közé. A teljes listát itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.