Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Schmitt Pál köztársasági elnök fellebbez a Semmelweis Egyetem szenátusának döntése ellen, amellyel a testület...

Schmitt Pál köztársasági elnök fellebbez a Semmelweis Egyetem szenátusának döntése ellen, amellyel a testület megvonta doktori címét. Az államfő ezt parlamenti beszédében jelentette be hétfőn, azzal magyarázva, hogy címét csak a bíróság vonhatta volna vissza.
A köztársasági elnök szerint az egyetem eljárása etikátlan és jogszerűtlen volt. "Ha kell, bírói úton bizonyítom be igazamat" - szögezte le Schmitt Pál napirend előtt, mielőtt bejelentette lemondását.
| Rendreutasította Tulassay Tivadart Lázár János |
| „A rektor úrnak három hónap múlva lejár a mandátuma, ezt mint egy komoly egyetem vezetőjeként végig kell dolgoznia, nem futamodhat meg sem ebben az ügyben, sem az előtte álló három hónapnyi munka elől. Ez nem a bizalom megvonása, hanem a munka elvárása” – üzente Lázár János hétfői napirend előtti felszólalásában Tulassay Tivadarnak. Lázár János felszólalásáról szóló összefoglalónkat itt olvashatjátok el. |
A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) új elnöke hétfőn jelentette be, hogy a Semmelweis Egyetem jogszerűen járt el, amikor visszavonta Schmitt Pál kisdoktori fokozatát. Miről dönthet az akkreditációs bizottság, és miről nem? Friss összefoglalónkat itt olvashatjátok el.
| "Mit kíván a magyar nemzet?" |
| „A Budapesti Corvinus Egyetemen Michael Dukakis, Massachusetts állam korábbi sikeres demokrata kormányzója, volt amerikai elnökjelölt tart előadást a közszolgálatról. Néhány perce egy diák megkérdezte, hogy nem akarna-e beugrani a most lemondott Schmitt Pál helyére. A kérdést megtapsolták, de a 78 éves politikus nemet mondott” - tudósít a Tiltakozunk a felsőoktatási törvény egyoldalú módosítása ellen Facebook-csoport. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.