S. Ábel házi őrizetben van, és szeretné befejezni az egyetemet

A joghallgató akkor vált országosan ismertté, amikor azzal vádolták, hogy 22 embert akart lemészárolni az ELTE jogi karán. Később egy lövöldözésért ítélték el.

  • Eduline
MTI

Jelenleg házi őrizetben van az az ELTE-s joghallgató, aki 2013 augusztusában egy Móricz Zsigmond körtéri étteremben többször a plafonba lőtt, és ezért első fokon 5 év letöltendőt kapott.

S. Ábel a Blikknek nyilatkozott, szerinte ő sosem akart bántani senkit, szerinte csak jobb az írói vénája az átlagosnál. Mint bizonyára emlékeztek rá, a most 31 éves hallgató 2015-ben emberölés előkészülete miatt két és fél év börtönt kapott, mivel a bíróság szerint azt tervezte, hogy 22 emberrel végez az ELTE jogi karán. Az ítéletet végül az Alkotmánybíróság tette semmissé.

S. Ábelt a rendőrök napjában többször is ellenőrzik, ennek ellenére arra készül, később befejezi jogi tanulmányait. A lapnak azt mondta, akár Strasbourgig elmegy az igazáért, ha kell. A Móriczon történt lövöldözésről azonban nem akart nyilatkozni, mert még tartaz eljárás, de szerinte semmi nem úgy történt, ahogy állítják.

 

 

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.