Rosszkor kötött megállapodást a Corvinus a CEU-val?

A rektor óvatos választ adott a hvg.hu-nak, amiből azért az kiderül, hogy ők sem számítottak a CEU ellehetetlenítését célzó javaslatra.

  • Eduline
Fazekas István

Ez azért is érdekes, mert a Corvinus rektora az a Lánczi András, akit Orbán Viktor egyik tanácsadójaként tartanak számon.

A hvg.hu azt kérdezte az egyetemtől, hogy elfogadhatónak tartják-e az amerikai egyetemeket, és különösen a CEU-t nehéz helyzetbe hozó módosító javaslatot.

Az egyetem egy, a rektor nevében írt közleményt küldött válaszként, amiben egy óvatoskodó szöveg volt olvasható. Az mégis kiderült belőle, hogy Lánczinak sem lehetett fogalma arról, milyen lépésre készül a kormány.

Erre abból lehet következtetni, hogy március 27-én aláírták a két egyetem közti együttműködési megállapodást. Egy nappal később, március 28-án este nyújtották be az említett javaslatot.

A CEU helyzetével foglalkozó összes írásunkat megtaláljátok itt.

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.