Évek óta zsarolta diákjait az egyetemi professzor: "rabszolgák voltunk"

A dékán fiának alsóneműit és szörfruháját kellett rendszeresen mosnia a St.

  • Eduline
A St. John’s University Ázsiai Tanulmányok Intézete
Wikipedia

A dékán fiának alsóneműit és szörfruháját kellett rendszeresen mosnia a St. John’s University néhány hallgatójának, több diákot pedig arra kényszerített a professzor, hogy segítsenek neki sikkasztani – számolt be a Huffington Post.

Cecelia Chang kívülállók szerint köztiszteletben álló vezetője volt az egyetem Ázsiai Tanulmányok Intézetének, a tanítványaival azonban megalázóan bánt, az elsikkasztott pénzt pedig szerencsejátékokra költötte. Többnyire külföldi, főleg kínai cserediákokat szemelt ki magának, akiket azzal fenyegetett, hogy elveszi az ösztöndíjukat, ha nem engedelmeskednek neki.

Az egyik hallgató elmondta, hogy az ösztöndíjprogram szabályai alapján heti húsz órában valóban dolgozniuk kellett volna, de az egyetemen: szó sem volt arról, hogy a dékán személyes „rabszolgái” lesznek. Elmesélte, hogy nekik kellett a dékán családtagjainak ruháit mosni, takarítani és bevásárolni.

A dékán egy rutinellenőrzésen bukott le: az intézet vezetőjeként nem tudott elszámolni többszázezer dollárral, köztük nagyobb adományokkal, amelyeket az egyetemnek utaltak korábban. Mint kiderült, a pénzből – amit a diákok által aláírt csekkek segítségével lopott el – megjavíttatta az autóját, kifizette a fia egyetemi tandíját és síelését, és egy majdnem háromszázezer forint értékű vacsorát is elköltött Gordon Ramsay neves éttermében. Az egykori dékán tárgyalása a héten kezdődött meg. Egymilliárdot sikkasztott egy egyetemi asszisztens – az esetről itt olvashattok bővebben.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.