Ösztöndíj fogyatékos hallgatóknak: péntekig lehet pályázni

Péntekig lehet pályázni a fogyatékos hallgatók ösztöndíjprogramjára - közölte a Miniszterelnökség a kormány honlapján.

  • MTI
Stiller Ákos

A fogyatékos felsőoktatási hallgatók közigazgatási ösztöndíjprogramjának célja, hogy "szakirányú munkatapasztalat-szerzést biztosítson azoknak a fogyatékos felsőoktatási hallgatóknak, akik szakmailag elhivatottak, munkatapasztalattal még nem rendelkeznek és elkötelezettek a nemzeti közigazgatás iránt" - írták. 

Az ösztöndíjas három hónapig dolgozhat egy minisztériumnál. A tapasztalatszerzés helyszínét a Miniszterelnökség ajánlja fel az ösztöndíjasnak, figyelembe véve tanulmányait, érdeklődési körét, valamint a kiválasztási folyamat eredményét és a befogadó intézmények igényeit. A hallgatók szakmai fejlődését a teljes időtartam alatt a befogadó intézményeknél dolgozó, felkészített mentorok segítik.

Az ösztöndíjprogramra elektronikus úton az [email protected] e-mail címen lehet pályázni magyar nyelvű fényképes szakmai önéletrajz, legalább négy lezárt félévet igazoló dokumentum, igazolás, tanulmányi osztály által hitelesített indexmásolat, valamint az aktív hallgatói jogviszony fennállását bizonyító igazolás, továbbá a fogyatékosság igazolásáról szóló szakvélemény csatolásával.

További részletek az ösztöndíjprogram honlapján olvashatók. Itt azt írják: a második alkalommal induló Fogyatékos Felsőoktatási Hallgatók Közigazgatási Ösztöndíjprogramja lehetőséget biztosít arra, hogy a fiatal és tehetséges fogyatékos emberek is "bizonyíthassák kvalitásaikat, releváns szakmai tapasztalatot szerezzenek a munka világában, bizonyítsák, hogy számos olyan szakmai terület van, amelynek fejlesztéséhez egyedi látásmódjukkal hozzá tudnak járulni". Számukra a közigazgatásban lehetőséget kínálnak arra, hogy felsőoktatási tanulmányaikkal párhuzamosan a gyakorlatban is próbára tegyék magukat. 

A pályázati kiírás szerint az ösztöndíj összege a program három hónapja alatt havonta 50 ezer forint adómentes jövedelem. A program várható kezdete február 9.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.