Ösztöndíj fogyatékos hallgatóknak: még lehet pályázni

Augusztus 16-áig várják a pályázatokat a fogyatékossággal élő hallgatók közigazgatási ösztöndíjprogramjára - közölte a Miniszterelnökség.

  • Eduline
Stiller Ákos

Az ösztöndíjprogram célja, hogy szakirányú munkatapasztalatot biztosítson azoknak a fogyatékossággal élő hallgatóknak, akik szakmailag elhivatottak és elkötelezettek a nemzeti közigazgatás iránt.

Három ösztöndíjas három hónapig dolgozhat majd egy minisztériumnál. A tapasztalatszerzés helyszínét a Miniszterelnökség ajánlja fel az ösztöndíjasnak, figyelembe véve tanulmányait, érdeklődési körét, valamint a kiválasztási folyamat eredményét és a befogadó intézmények igényeit. A hallgatók szakmai fejlődését a teljes időtartam alatt a befogadó intézményeknél dolgozó, felkészített mentorok segítik.

Így pályázhattok

Az ösztöndíjprogramra augusztus 16-áig elektronikus úton lehet pályázni a osztondijprogram.kormany.hu oldalon. A pályázathoz magyar nyelvű fényképes szakmai önéletrajzot, legalább négy lezárt félévet igazoló dokumentumot, a tanulmányi osztály által hitelesített indexmásolatot, valamint az aktív hallgatói jogviszony fennállását bizonyító igazolást, továbbá a fogyatékosságot igazoló szakvéleményt is csatolni kell.

További részletek az ösztöndíjprogram honlapján, a fko.kormany.hu oldalon olvashatók.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.