Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Az Oktatói Hálózat nyílt levélben állt ki a Közép-európai Egyetem (CEU) mellett, álláspontjuk szerint a felsőoktatási törvény Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere által benyújtott módosítása a minden tekintetben sikeres intézményt ellehetetlenítené. A szervezet a javaslat visszavonására szólította fel a tárcavezetőt.

A nyílt levélben kiemelték, hogy a Közép-európai Egyetem 25 éve a magyar tudomány és felsőoktatás szerves része, a honi akadémiai élet egyik legjelentősebb és nemzetközileg is legsikeresebb műhelye, a külföldiek mellett sok magyar hallgató, oktató és kutató szellemi otthona.
Az egyetemi rangsorokban elért előkelő helyezései alapján a CEU a magyar kormányzat által olyannyira vágyott akadémiai kiválóság, nemzetközi versenyképesség megtestesítője - írták.
A Balog Zoltán miniszter által március 28-án beterjesztett törvényjavaslat ezt a minden tekintetben sikeres intézményt mondvacsinált és diszkriminatív feltételek bevezetésével egyszer s mindenkorra ellehetetlenítené - értékeli az Oktatói Hálózat, amely tiltakozását fejezte ki a szerintük a felsőoktatásba való durva kormányzati beavatkozás, a tervezett törvénymódosítás ténye és módja ellen.
Az ország egyik legjobb egyetemét csinálná ki a kormány
Egyre nyilvánvalóbb, hogy a kedd este benyújtott törvénymódosítóval a Közép-európai Egyetemet csinálná ki a kormány. Azt a felsőoktatási intézményt, amely a legjobb hazai egyetemek között szerepel a nemzetközi listákon. Sőt: az egyik legnevesebb felsőoktatási szaklap, a Times Higher Education szerint egyértelműen ez a legjobb magyarországi egyetem.
Felszólították Balog Zoltánt, hogy haladéktalanul vonja vissza a "méltatlan és diszkriminatív" törvényjavaslatot. Egyúttal felszólították a magyar felsőoktatási intézmények vezetőit és a Magyar Rektori Konferenciát, hogy álljanak ki a magyar felsőoktatás integritásának védelmében, és tiltakozzanak a kormány "önkényes és jogtalan" támadásai ellen, amelyek most éppen a CEU-t sújtják, de szerintük az egész tudományos és oktatási szféra számára is fenyegetést jelentenek.
Palkovics László oktatási államtitkár szerdai bejelentése alapján a jövőben akkor működhetne oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik. A CEU diszkriminatívnak tartja a kedden benyújtott törvénymódosítást; az intézmény rektora közölte: nem zárják be az egyetemet.
Szerda este az államtitkár egyeztetett a CEU rektorával, ezt követően azt közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy a kormány nem tartja indokoltnak a törvényjavaslat visszavonását.
Fontos, hogy a CEU maradjon - megszólalt az MTA elnöke
"A CEU nagyon jelentős tudományos centrum, nemzetközi oktatási intézmény. Jó, hogy Budapesten működik" - reagált a Közép-európai Egyetem körül kialakult helyzetre Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az mta.hu-nak. Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az mta.hu-nak elmondta: fontos, hogy a CEU maradjon.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).