Elbukott a diáklázadás, nem törlik a rasszistának kikiáltott elnök nevét

Marad Woodrow Wilson neve az egyetem egyik legismertebb intézményében is.

  • Eduline
Wikipedia

A Princeton University elnöke sajtóközleményben állt ki az egyetemen működő Woodrow Wilson School of Public and International Affairs neve mellett.

Korábban Christopher Eisgruber irodáját is elfoglalták azok a tüntetők, akik azt követelték, távolítsák el az egyetem területéről az egykori amerikai elnök nevét.

Woodrow Wilson a Princetonon végzett, majd 1913-ban lett az USA elnöke. Manapság azonban már elfogadhatatlan nézetei voltak például a szegregációval kapcsolatban, mivel támogatta a feketék elkülönítését – tegyük hozzá, hogy akkoriban ez a nézet (sajnos) elég elterjedt volt.

A tiltakozások kirobbanásáról korábban ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.