Tízmilliárd forintból újítják fel a MOME-t

2013 és 2017 között összesen 10,6 milliárd forintból újítják fel, illetve bővítik ki a Moholy-Nagy Művészeti...

  • Eduline
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem főépülete
Wikipedia

2013 és 2017 között összesen 10,6 milliárd forintból újítják fel, illetve bővítik ki a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemet (MOME) - derül ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból.

A MOME Campus Kreatív Innovációs és Tudáspark fejlesztésének első ütemében - 2013-2015 között - műhelyházat, műteremházat és médiaházat alakítanak ki, a 2014 és 2017 közötti második ütemben pedig kutatóbázist hoznak létre, felújítják többek között a főépületet is. A MOME-t - az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemmel együtt - szeptemberben nyilvánította kiemelt felsőoktatási intézménnyé a kormány: erről itt olvashattok.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.