Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Három felsőoktatási intézmény is milliárdos támogatást kapott.

Nemrég jelent meg az Emmi idén áprilisig megítélt támogatásainak a listája. Ezt böngészve az Átlátszó szedte össze, milyen szervezetek, intézmények kapták a legtöbbet a közel 100 milliárdnyi kiosztott forintból.
Talán nem meglepő, hogy az Átlátszó számításai szerint az egyházak és a sport kapta a legnagyobb támogatást.
A táblázatból kiderül, hogy mely nem állami oktatási intézmények kaptak komoly összeget a kormánytól. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem a legnagyobb nyertes az oktatás terén, áprilisig 7,4 milliárd forint támogatást kapott.
A Károli Gáspár Reofirmátus Egyetem 2,9 milliárddal lett gazdagabb ebben az időszakban az Emmi jóvoltából. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola végzett a harmadik helyen a nem állami fenntartású felsőoktatási intézmények támogatási listáján.
A Pázmánynak adott támogatás mértéke egyébként már majdnem eléri a Magyar Olimpiai Bizottságnak adott összegét, a MOB 9,5 milliárdot kapott az Emmitől.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.