Megtalálták az eltűnt brit egyetemista holttestét

Dunaújváros külterületén találták meg annak az angol orvostanhallgatónak a holttestét, aki január 1-jén tűnt el...

  • MTI

Dunaújváros külterületén találták meg annak az angol orvostanhallgatónak a holttestét, aki január 1-jén tűnt el Budapest belvárosában - írja a csütörtöki Bors.

A lap információi szerint Daniel Gliksten holttestét március 20-án találták meg, az igazságügyi orvosszakértő szerint nem történt gyilkosság. Németh-Kész Mónika Fejér megyei rendőrszóvivő azt közölte: a haláleset körülményeit a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja. A cikk szerint a rendőrség még a héten kiadja a holttestet a családnak.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.