Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Szakmai gyakorlaton, rövid, hosszú és csoportos tanulmányutakon vehettek részt a Campus Hungary ösztöndíjaival.

Meghirdették a Campus Hungary jövő évi ösztöndíjait, amelyekre a konvergencia régiók (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl és Dél-Dunántúl) egyetemeinek és főiskoláinak hallgatói, munkatársai pályázhatnak. A külföldi utak, szakmai gyakorlatok és részképzések megvalósítására 2015. március 16. és június 30. között lesz lehetőség. A megélhetési költségektől függően 46-316 ezer forintos ösztöndíjat nyerhettek el, és bárhová utazhattok, ha az egyetemetek, főiskolátok is beleegyezik.
A jelentkezéseteket január 30-ig adhatjátok le, az elbírálásnál a tanulmányi átlagot, a tudományos tevékenységet és a benyújtott munkatervet veszik figyelembe. Emellett előnyt élveznek azok, akik az OTDK-n 1-3. helyezettek, műszaki vagy természettudományi területen tanulnak, vagy akiknek a pályázott tevékenységük kreditelismeréssel jár.
Az egyetemi, főiskolai munkatársak kiválasztása részletes munkaterv, szakmai önéletrajz, nemzetközi területen végzett szakmai vagy tudományos tevékenység alapján történik. A pályázat részleteit itt találjátok, további külföldi ösztöndíjakról itt olvashattok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.