Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Rövidebb menetidő, új, közvetlen összeköttetések és sűrűbb vonatközlekedés jellemzi a 2014. december 14-től életbe lépő vasúti menetrendet - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a MÁV-Start.

Elsősorban a fővárosban tanulók számára nyújt gyorsabb utazást a Sátoraljaújhely és Budapest között pénteken, visszafelé pedig vasárnap, huszonöt perccel rövidebb menetidővel közlekedő Hosszú lépés diákvonat, amely Mezőkövesd és a főváros között nem áll meg. A vasárnapi Hétmérföldes vonat Debrecentől megállás nélkül halad, így húsz perccel rövidebb menetidővel jut el Zajtáról Budapestre.
A pálya korszerűsítése és a menetrend változása révén Budapest és Baja között fél órával csökken a menetidő, a légkondicionált, alacsonypadlós Desiro motorvonatokból álló expressz vonatok két és fél óra alatt teszik meg a Kelenföld-Baja utat.
Szeged és Budapest között december 14-től már naponta tizenhat InterCity vonatpár közlekedik. A vasút helyett inkább a telekocsit választanátok? Itt olvashattok erről a lehetőségről.
A Budapest-Pécs vonalon az első Dombóvárról induló és az utolsó Dombóvárra érkező vonat kivételével, amelyek az elővárosban csak Érd-felsőn és Kelenföldön állnak meg, változatlanul ütemes rendben, de Budapest-Pusztaszabolcs-Dombóvár, valamint Dombóvár-Pécs viszonylatban közlekednek a személyvonatok.
A közlemény szerint átszállás nélkül kínálnak közvetlen eljutási lehetőséget a vasúttársaság új járatai a keleti országrész és az osztrák főváros között. A Hortobágy EuroCity Debrecenből, az Avala EC pedig Belgrádból indulva, Kőbánya-Kispesten és Kelenföld állomáson át teremt új eljutási lehetőséget Bécsbe. Az új vonatokkal napi 12 vonatpárra bővül a Budapest és Bécs közötti közvetlen eljutási lehetőség.
A 2014. december 14-től érvényes menetrendről részletes tájékoztatás található a www.mav-start.hu honlapon, és információ kérhető a MÁVDIREKT 06 (40) 49 49 49-es telefonszámán is.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.