Lövöldözés volt egy texasi főiskolán

Lövöldözés tört ki kedden egy texasi, Houston vonzáskörzetében található főiskolán, hárman megsebesültek, egy embert...

  • MTI
MTI/AP/KPRC TV

Lövöldözés tört ki kedden egy texasi, Houston vonzáskörzetében található főiskolán, hárman megsebesültek, egy embert őrizetbe vettek. A főiskola szóvivője és a Harris megyei seriffhivatal tájékoztatása szerint két, közelebbről meg nem nevezett személy között tört ki tűzharc. A lövöldözésben az egyik fegyveres és két diák megsebesült. A sérültek egyikének állapota válságos. Egy negyedik embert szívrohammal szállítottak kórházba.

A tűzharc sebesült részvevőjét őrizetbe vették, a másik szökésben van. Szemtanúk szerint összesen féltucatnyi lövés dördült el a főiskola könyvtárának közelében. A CNN azt közölte, hogy az épületbe kommandósok hatoltak be.

A rendőrség egy időre körülvette az intézményt, a zárlatot azonban már feloldották. A történtek kivizsgálásába és a menekülő elkövető üldözésébe bekapcsolódtak a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökei is.

Texas egyike azoknak az államoknak, ahol a legnagyobb az ellenállás a lőfegyverek beszerzésének és tartásának Barack Obama elnök által kezdeményezett szigorítása ellen. Az intézkedéseket annak nyomán dolgozta ki a kormányzat, hogy decemberben egy fegyveres 27 emberrel - köztük 20 kisiskolással - végzett a Connecticut állambeli Newtownban.

Demokrata politikusok kedden mind a képviselőházban, mind a szenátusban olyan törvénytervezetet nyújtottak be, amely tíz lövedékben szabná meg a magánszemélyek által birtokolt lőfegyverek tárainak felső kapacitását.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.

Megválasztották a HÖOK új elnökét

Az új elnök programjának középpontjában a hallgatói érdekképviselet megerősítése, az egyetemek közötti együttműködés fejlesztése, valamint a felsőoktatás előtt álló változásokra való felkészülés áll.