Leszakadt az állvány, meghalt két munkás az ELTE Nagytétényi úti kollégiumánál

Leesett két munkás egy állványzatról Budafokon csütörtökön, mindketten életüket vesztették. A baleset az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kollégiumának felújításán történt - közölte a rendőrség és az ELTE.

  • MTI
Google Maps

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint egy Nagytétényi úti épületfelújítás külső állványzatáról esett le a két férfi. A BRFK a történteket büntetőeljárás keretében vizsgálja - írták a police.hu-n.

Az ELTE azt közölte, hogy az intézmény Nagytétényi úti kollégiumának felújításán egy leszakadó függőhíd okozta a balesetet. A kollégiumban tavaly június óta tart az energetikai felújítás, az érintett munkaterületet az ELTE "teljes felelősséggel" adta át a fővállalkozónak.

Közölték, a rendőrségi vizsgálat lezártáig bővebb információval nem tudnak szolgálni.  Az egyetem részvétét fejezi ki, és egyeztet az elhunytak családtagjaival a segítségnyújtás lehetőségeiről - olvasható a közleményben.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.