Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyelőre Gyurcsány Ferenc mindkét szakdolgozatának nyoma veszett, a Pécsi Tudományegyetemen egyiket sem találják...

Egyelőre Gyurcsány Ferenc mindkét szakdolgozatának nyoma veszett, a Pécsi Tudományegyetemen egyiket sem találják; második dolgozatát leselejtezték - írta szombati számában a Magyar Hírlap.
A lap emlékeztetett: a volt kormányfő az első dolgozatát 1984-ben írta a Pécsi Tanárképző Főiskolán, a Balaton-felvidék szőlészete és borászata címmel. A másodikat az egyetem közgazdasági karán, levelező tagozaton szerezte, 1990-ben végzett, s a nyilvántartás szerint A gazdasági társaságok és a tőzsde működése címmel írt záródolgozatot. Ez utóbbit selejtezték le.
Kottász Gergely, az egyetem sajtóreferense a lapnak azt nyilatkozta: "a dolgozatok az egyetemi karokról a levéltári nyilvántartásba kerülnek, Gyurcsány dolgozatát 2003-ban adta át a kar a levéltárnak, ahol ötévente selejtezik őket, így a volt miniszterelnöké sincs már meg".
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.