Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A közbringával spórolni is lehet, de a közösségi közlekedéssel kombinálva még gyorsabban odaérhettek a zh-kra.

Budapesten akár a teljes diákbérlet árát meg lehet spórolni, ha az ember bringára vált. Ráadásul saját bicikli sem kell. A MOL Bubi kerékpárjai nem tartoznak a legfürgébbek közé, a budaiak megszencedik a kaptatókon, de strapabírók és egyre több állomással találkozni városszerte.
A legnagyobb előnye mégis az ára. 90 napra normál áron 7800 forintért korlátlan számban és ideig lehet tekerni, ráadásul ha hozzájárulsz, hogy a BKK promóciós anyagokat küldjön számodra, 5000 forintra csökken az ár.
Ez azt jelenti, hogy havonta 1600 forintért bringázhattok. Ha teljes évre vettek promóciós bérletet, akkor havi egyetlen ezresből megússzátok a közlekedést. Ráadásul egyszerre akár négy bringát is kivehettek egy bérlettel, plusz a szobatársaitokkal is megoszthatjátok.
Nagy előnye a közösségi bringázásnak, hogy összeköthető a közösségi közlekedéssel, így gyorsabban juthattok el bárhova, ami nem hátrány, ha pont a zh napján sikerül elaludni.
Debrecenben a hallgatói önkormányzat kezdeményezésére állítottak fel egy négy dokkolóból álló rendszert. Az Unibike-ra a féléves bérlet 3000 forintba kerül, ami éves szinten is csak 5000 forint.
Győrben a Győr Bike rendszerét lehet használni, félévente 5700 forintos bevezető áron. Szegeden a City Bike működik, 5000 forint egy évre a bérlet.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.