Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A hallgatói szerződésről szóló megállapodással rendeződhetnek a viszonyok a felsőoktatásban, a Felsőoktatási...

A hallgatói szerződésről szóló megállapodással rendeződhetnek a viszonyok a felsőoktatásban, a Felsőoktatási Kerekasztal pedig folytathatja munkáját az oktatás minőségének javításáért – mondta Klinghammer István felsőoktatási államtitkár a a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Ahogy korábban megírtuk, a hallgatói szerződés helyett az állami ösztöndíjas hallgatóknak nyilatkozatot kell majd aláírniuk, amelyben vállalják, hogy a végzést követő húsz éven belül Magyarországon dolgozzák le a tanulmányi idejüket.
A felsőoktatási államtitkár szerint háromféle módon lehet tanulni Magyarországon felsőoktatási intézményben: állami ösztöndíjjal, önköltségesként és a Diákhitel2-vel, az ösztöndíjasok hazai munkaviszonyának időtartamát pedig az Oktatási Hivatal ellenőrzi majd a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatszolgáltatása alapján.
Az államtitkár szerint a felsőoktatásban a "minőséget kell finanszírozni", „nem szabad olyan szakokkal zsákutcába vinni a hallgatókat, amelyeket a társadalom nem igazol vissza, nem igényel", ezért a kerekasztalon a továbbiakban stratégiai kérdésekről, a szakok struktúrájáról fognak tárgyalni.
Közelebb kerültünk a nyugvóponthoz, ami mindenkinek az érdeke – mondta Kiss Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökségi tagja, aki ésszerű kompromisszumnak nevezte a hallgatói szerződésről szóló a megállapodást.
Megjegyezte ugyanakkor: a papír aláírásával a hallgatói szervezet szerint nem oldódnak meg a felsőoktatás problémái, viszont az egyezséggel lehetőség nyílik arra, hogy a Felsőoktatási Kerekasztal a továbbiakban a diplomák értékét, a munkaerőpiaci lehetőségeket és a felsőoktatás minőségét érintő kérdésekkel foglalkozzon, így a fontosabb problémákra lehet koncentrálni.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.