Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Kizárta az osztálykirándulásról egy Csongrád megyei általános iskola.
Kizárta az osztálykirándulásról egy Csongrád megyei általános iskola. Az egyik szülő tiltakozik a döntés ellen, az igazgató szerint a szerbiai kirándulásra pályázaton nyerték a pénzt, az összegből azonban nem tudják elvinni az egész osztályt.
A 32 fős osztályból csak 25-en utazhatnaj, a diákokat tanulmányi eredmény alapján választották ki – írja a Délmagyarország. Az iskolaigazgató, Hadfiné Böjthe Gabriella a napilapnak azt mondta, a szülőket külön értesítették arról, hogy a pályázaton elnyert pénzből csak 25 tanulót tudnak magukkal vinni a kirándulásra, és azt is elmondták, hogy az érdemjegyek alapján döntenek majd arról, ki marad otthon.
A kirándulásról kizárt egyik diák anyja szerint egy ilyen döntés visszavetheti a fejlődésben a rosszul teljesítő tanulókat.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.