Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Szegedi Nemzeti Színház máskor rejtve maradó zugaiba is bepillanthatnak azok, akik szerdán ellátogatnak a kulturális intézménynek a Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE) közösen szervezett nyílt napjára - közölték a szervezők.

A hallgatókat a társulat tagjai, valamint színházi önkéntesek vezetik végig a kulisszák mögött. A vendégek bemutatón csodálhatják meg a színház jelmezeit Papp Janó közreműködésével. Bodnár György főfodrász önként jelentkezők segítségével megmutatja, miként készül el a színházi frizura, a legbátrabbak pedig színpadi sminket is kaphatnak. Szakemberek irányításával az érdeklődők helyzetgyakorlatokon, tánc- és beszédtechnika órákon, énekórán gyarapíthatják tudásukat, de a díszletépítés, hangosítás, világosítás műhelytitkairól is lehull a lepel.
A rendezvényen adják át az SZTE Kulturális Iroda által kiírt drámaíró pályázat díjait.
Két nyilvános próba is látogatható lesz: Barnák László a Rózsa és Ibolya, míg Tóth Miklós rendező a Szimpla szerda próbájára várja az érdeklődőket.
Este a Nagyszínházban a Szegedi Kortárs Balett Tavaszi áldozat című táncjátékát láthatják az egyetemisták. A Kisszínházaban az egyetem és a teátrum közös produkciója, Reginald Rose Tizenkét dühös ember című műve szerepel a műsoron. A produkciót Barnák László rendező hivatalos bírák, ügyészek, ügyvédek és egyetemi hallgatók szereplésével állított színpadra tavaly hatalmas sikert aratva, erre az előadásra azonban már elfogyott minden belépő.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.