Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A jövőben nem vehetik fel engedély nélkül az egyetemi előadásokat a University of Missouri hallgatói.
A jövőben nem vehetik fel engedély nélkül az egyetemi előadásokat a University of Missouri hallgatói. Az intézkedést azután hozták, hogy tavasszal vírusként terjedt az interneten, és ezáltal illetéktelen kezekbe került az egyik tanóra felvétele – írja a Huffington Post.

A hallgatóknak a tanáruktól és a többi diáktól is írásos engedélyt kell kérniük, ha rögzíteni akarják az órán elhangzottakat. Az egyetem vezetősége szerint ezzel a korlátozással azt szeretnék elkerülni, hogy a diákok és a tanárok bármikor viszontláthassák magukat az interneten. Ha ugyanis ezentúl is bárki bármikor felvehetné az előadásokat, az órákon senki nem merne nyíltan beszélni.
Az új szabály védi az osztályterem szentségét: a diákok és a tanárok így bátran elmondhatják a véleményüket – érvelt Steve Graham, a University of Missouri tanulmányi elnökhelyettese.
Néhány professzor azonban nem ért egyet az intézkedéssel, mert szerintük így kevesebb diákhoz jutnak majd el az órákon elhangzott fontos ismeretek. „Az adófizetők pénzén működik az egyetem, az előadások nyilvánosak, ezért nem tartjuk jó ötletnek a hang- és videófelvételek korlátozását” – mondta Charles Davis, az egyik újságírást oktató professzor. Más egyetemek azonban önként terjesztik az interneten az előadásaikat – összefoglalónkat itt olvashatod.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.