Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A sofőr elmondta, mi történt. Több áldozatot még nem azonosítottak.

A nyomozás elsődleges adatai szerint a sofőr elaludhatott a volánnál, emiatt következhetett be az a súlyos buszbaleset vasárnap hajnalban az északkelet-spanyolországi Tarragona közelében, amelyben 13 külföldi egyetemista vesztette életét, és 44-en megsérültek, köztük egy magyar diák is könnyebben - közölte a spanyol sajtó hétfőn.
"Sajnálom, elaludtam" - a La Razón című napilap szerint ezt ismételgette a buszvezető a baleset helyszínére kiérkező mentősöknek. Az El País című napilapnak nyilatkozó, a buszon utazó 23 éves holland diák úgy emlékszik, hogy a jármű az ütközés előtt már nem egyenesen, hanem cikkcakkban haladt. Mivel a baleset kora reggel történt, a fiatalok többsége aludt az utazás alatt.
Jordi Jané katalán belügyi illetékes az Antenna3 televíziós csatorna reggeli műsorában elmondta: 6 ország diákjai vesztették életüket: 7 olasz, 2 német, 1 román, 1 osztrák, 1 francia és 1 üzbegisztáni diáklány. A legfiatalabb áldozat 19 éves, a legidősebb 25. Azonosításuk még nem zárult le - tette hozzá.
Tegnap írtunk arról, hogy súlyos buszbalesetet szenvedtek erasmusos diákok, és egy magyar egyetemista is megsérült a balesetben.
A Euronews riportja az esetről:
A sofőr hibája okozhatta a spanyolországi buszbalesetet, amiben megsérült egy 24 éves magyar fiú is, mindkét keze eltört.
Posted by euronews on Monday, 21 March 2016
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.