Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Hallgatói Hálózat körülbelül húsz aktivistája hatolt be pénteken fél 11-kor az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szalay utcai épületébe, hogy "leváltsa" annak vezetését. Az aktivisták 12 óra előtt pár perccel távoztak, miután megegyeztek Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár kabinetfőnökével, hogy jövő hét szerdán kilenckor tárgyalnak. Galéria.
A HaHa közleménye szerint "a Balog Zoltán által vezetett Emberi Erőforrás-kivonási Minisztérium mindeddig rettenetesen végezte a munkáját", ezért pénteken a tüntetők "mint felelős állampolgárok" elbocsátották a minisztérium vezetőit, felelősségre vonva őket eddigi döntéseikért. Az akcióról itt, a szerdai találkozóról pedig itt olvashattok részletesen.










Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.