Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Reggeltől estig tartó kalapálás, patkány a folyosón, és mindez havi 240 ezer forintért - nektek megérné? Hát a londoni kollégistáknak sem érte meg, fellázadtak, és most kártérítést ítéltek meg nekik.

Hallgatók egy csoportja összesen 300 ezer fontos kártérítést kapott a University College Londontól, mivel hosszú ideig lehetetlen körülmények közt éltek egy fővárosi kollégiumban - írja a Guardian.
Nemrég szintén több egykori Hawkridge House-ban lakó kollégista kapott összesen 100 ezer fontos kárpótlást az egyetemtől. Korábban a kollégiumban nehéz volt az élet, mivel építkezés zajlott az épületben. Emiatt gyakorlatilag egész nap építési zajok zavarták a diákokat, akik nem tudtak tanulni. Néhányan patkányokat is találtak a kollégiumban.
Egyesek arra is panaszkodtak, hogy a munkások gyakran az ablakaiknál dolgoztak, így egész nap elhúzott függönyök mögött tanultak, ha nem akarták, hogy lássák őket.
Az építkezések januárban kezdődtek, májusra pedig elfogyott a diákok türelme. Attól fogva nem fizettek lakbért, ami egyébként nem kevés összeg, havonta nagyjából 240 ezer forintnak megfelelő angol font.
A diákok harsányan tiltakoztak az egyetem vezetőségénél, ám sokáig nem vették túl komolyan a kritikus hangokat.
Az egyetemisták magas lakhatási költsége amúgy is egy fontos téma manapság Nagy-Britanniában. Nem csoda, hogy az egyetem vezetősége nem hallgatott a panaszokra, hiszen az ott élők aligha mehettek máshova, hiszen Londonban még ez a bérleti díj is alacsonynak számít mondjuk egy saját albérlethez képest.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.