Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Június 6-ig pályázhattok a Török Köztársaság ösztöndíjára, amellyel az általatok választott alapszakon tanulhattok.

Június 6-ig pályázhattok a Török Köztársaság ösztöndíjára, amellyel az általatok választott alapszakon tanulhattok. Bármely szakterület képzésére lehet jelentkezni, az orvos- és egészségtudományi szakok, a török nyelv, az iszlám tanulmányok iránt érdeklődők külön programban pályázhatnak, és kínálnak ösztöndíjakat kétéves szakmai tréningekhez is.
Az ösztöndíjasok havonta 282 amerikai dollárt kapnak, az oktatásért és a kollégiumi szállásért nem kell fizetniük. Az ösztöndíj fedezi az egészség- és balesetbiztosítást, a nyertesek kapnak utazási támogatást is. Azoknak, akik nem beszélnek legalább C1-es szinten törökül, a tanulmányok megkezdése előtt egyéves nyelvtanfolyamon kell részt venniük.
Az ösztöndíjra az 1992-ben született vagy fiatalabb diákok pályázhatnak. A pályázatok elbírálásánál a tanulmányi és tudományos teljesítményt veszik figyelembe, számít az alapszakos diploma, illetve az érettségi eredménye is.
Az ösztöndíjakról további információt a www.turkiyeburslari.gov.tr vagy a www.trscholarships.org oldalon találtok, itt kell leadni a pályázatot június 6-ig. A benyújtott dokumentumok alapján továbbjutó pályázóknak a török nagykövetségeken vagy - ahol ilyen nincs - interneten keresztül egy interjún is részt kell venniük.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.