Hobbiból fotózgat a hongkongi diák, mégis ilyen képeket csinál

Zseniális fotókat készít egy hongkongi egyetemista, aki alig két éve űzi ezt a hobbit, de már a National Geographic is díjazta.

  • Eduline
Facebook.com/Kelvin's Landscapes

A 19 éves Kelvin Yuen 2014-ben kezdett el komolyan foglalkozni a fotózással, és főleg lakhelyét, Hongkongot fényképezi.

Ugyanakkor nem a felhőkarcolókra és a zsúfolt utcákra koncentrál, hanem a hétmilliós város körül található természeti kincsek érdeklik.

A fenti képet a Kowloon-csúcson lőtte, és közel egy hónapot várt kitartóan arra, hogy minden körülmény tökéletes legyen. Megérte a türelem, hiszen a National Geographic nemrég díjazta a fotót.

Kelvin a fotók elkészítéséhez a várost körülvevő nemzeti parkokba vonul, ahol általában napokig sátorozik. Még több képért nézzétek meg a Facebook-oldalát.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.