Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A fővárosban 150 ezer forint a havi bérleti díjak átlaga, a nagy vidéki egyetemvárosok közül pedig Szegeden 100, Debrecenben 85, Miskolcon 70, Pécsen 83, Győrben pedig átlagosan 95 ezer forintért kínáltak egy-egy kiadó lakást.

Az albérletek drágulása miatt egyre többen keresnek lehetőséget a kiadások csökkentésére, ilyen lehet például az önsegélyező pénztár is. A befizetések után járó adókedvezményt kihasználva akár egy-két havi bérleti díjat is meg lehet spórolni.
A jelenlegi szabályozás lehetővé teszi, hogy az önsegélyező pénztártagok a megtakarításukból az államilag elismert felsőoktatási intézményében tanuló, 25 évnél fiatalabb gyermekük albérletköltségeit finanszírozzák. - írja az Index.
A lap azt írja, hogy ennek a megoldásnak előnye, hogy a pénztári befizetések után 20 százalékos, évente maximum 150 ezer forint értékű adókedvezmény jár. Így lényegében állami támogatás vehető igénybe az albérleti díjak fizetéséhez is. Az önsegélyező pénztárakon keresztül elszámolható bérleti díjak éves összege gyermekenként az adott év első napján érvényes havi minimálbér lehet, azaz 2017- ben 127,5 ezer forint, ez pedig havi szinten több mint 10 ezer forintos tétel.
Az önsegélyező pénztáras megoldással a havi bérleti díj akár 5-20 százalékkal mérsékelhető, attól függően, melyik városban vagy kerületben található az albérlet.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.