Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Folytatódnak a diáktüntetések: a Hallgatói Hálózat az ELTE bölcsészkarán tart fórumot, a pécsi egyetemisták és középiskolások Facebook-kampányt indítottak, a szegedi hallgatók széngyűjtést és szabadegyetemi előadássorozatot szerveztek, az egyik miskolci gimnázium diákjai pedig péntek délelőtt tüntetnek a kormány felsőoktatási intézkedései ellen.
Budapest: hallgatói fórum az ELTE BTK-n
A Hallgatói Hálózat ELTE BTK-s csoportja január 7-re szervez országos fórumot az Eötvös Loránd Tudományegyetem Múzeum körúti campusára, a szervezők szerint ugyanis nem igaz, hogy a kormány teljesítette a diákok követeléseit. "Valójában a hat pont egyikét sem hallották meg: 16 alapvető fontosságú szakon tervezik bevezetni a tandíjat, bár elindultak a tárgyalások, széleskörű és nyilvános egyeztetés továbbra sincsen, a hallgatói szerződést továbbra sem törölték el, nincsen garancia az egyetemek finanszírozására, az autonómiájuk tiszteletben tartására, szó sem esett az felsőoktatási esélyegyenlőség és a társadalmi szolidaritás kérdéséről" - írják.
A szervezők a dórumra Orbán Viktor miniszterelnököt, Balog Zoltán erőforrás-minisztert és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt is meghívják, "hogy a romkocsmák félhomálya helyett egy valódi egyetemen mondhassák el álláspontjukat".
Szeged: széngyűjtés és szabadegyetem
A Szegedi Tudományegyetem hallgatói a szénszünet ideje alatt szabadegyetemi előadásokat tartanak, a szervezők közleményében az áll: a nemsztrájk módszerével kívánják jelezni, hogy az utcai politizálás mellett egyéb eszközökkel is rendelkeznek, elsősorban a tudomány, a szabad gondolat eszközével.
"Mert a tandíj nem tandíj – hanem költségtérítés, a forráskivonás nem forráskivonás – hanem átstrukturálás, a sztrájk pedig nem sztrájk – hanem nemsztrájk" - írják.

A rendezvényeken az Oktatói, a Hallgatói és a Szülői Hálózatok, a Miérthallgatók csapata, a Hálózat a Tanszabadságért és a Humán Platform, az Oktatói Hálózat Szegedi Bölcsésztagozata, valamint a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének szegedi tagjai is részt vesznek.
A MiértHallgatók nevű csoport január 2-án flashmobbal kezdte az évet: a József Attila Tanulmányi és Információs Központ bejáratánál "széngyűjtést" szerveztek, így hívták fel a figyelmet arra, hogy az ország több egyetemén ma sem tartanak vizsgákat, a felsőoktatást érintő, november közepén elrendelt zárolás miatt ugyanis szénszünetet hirdettek az intézmények. A flashmobról itt nézhettek fotókat.
Pécs: Facebook-kampány és fórum
A pécsi egyetemisták és középiskolások január 8-án tartanak újabb fórumot, a csoport szerint azért van szükség az újabb megmozdulásra, mert "Orbán Viktor nem tudta megtartani ígéretét, a köz- és felsőoktatás "problémája" nem oldódott meg karácsonyra. Magától és a politikusok félrevezető kommunikációs manővereitől nem is oldódhatott meg".

"Eljött az ideje annak, hogy megújult erővel folytassuk a munkánkat, hiszen válaszra már igen, de eredményre még nem sikerült sarkallnunk a kormányt!" - olvasható az esemény facebookos meghívójában. A szervezők szerint nem teljesültek követeléseik: az egyetemek és főiskolák élére kancellárokat nevez ki a kormány, a 2013-ban felvételizőknek is alá kell írniuk a hallgatói szerződést, és nem valósult meg a köz- és felsőoktatás átgondolt reformja sem.
A Hallgatói Hálózat pécsi csoportja nemrég azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kiposztolta tizenhárom pontos követeléslistáját Orbán Viktor hivatalos Facebook-oldalára - a posztot több mint ötezren lájkolták, és majdnem négyszázan kommentálták.
Miskolc: középiskolai demonstráció
A miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai január 4-én, az intézmény tornatermében demonstrálnak. A szervezők tájékoztatása szerint a tüntetésen a felszólalók elmondják véleményüket a kormány felsőoktatási intézkedéseiről, majd egy performansszal mutatják be, hogyan "köti meg a kezüket a kormány.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.