Elszakadt a cérna: utcára vonulnak az egyetemisták

Orbán Viktor 2008-as és Hoffmann Rózsa 2012-es nyilatkozataiból összevágott videóval népszerűsíti a február 15-i, a...

  • Szabó Fruzsina

Orbán Viktor 2008-as és Hoffmann Rózsa 2012-es nyilatkozataiból összevágott videóval népszerűsíti a február 15-i, a felvételi keretszámok és a kormány felsőoktatási intézkedései ellen szervezett demonstrációt a Hallgatói Hálózat (HaHa). A tüntetők délután fél négykor indulnak az Eötvös Loránd Tudományegyetem lágymányosi campusától, elhaladnak a Műegyetem előtt, a demonstráció a Budapesti Corvinus Egyetem Fővám téri épülete előtt ér véget, ahol egy egyetemista, egy oktató és egy középiskolás mond beszédet.

Az esemény Facebook-oldalán eddig 3500-an jelezték a részvételüket. „A tüntetésen a felsőoktatást érintő kormányzati döntések ellen tiltakozunk, hosszú távon azt szeretnénk elérni, hogy az egyetemek autonómiája megmaradjon, és a hallgatók ne tartsanak az aktív politikai szerepvállalástól” – mondta az eduline-nak Horváth Bence, a Hallgatói Hálózat tagja.

„Kukába dobhatják az álmaikat”

A csoport hétfőn négyoldalas állásfoglalást hozott  nyilvánosságra, amelyben a decemberben elfogadott új felsőoktatási törvény és az elmúlt két hónap oktatási rendeleteinek gyenge pontjait gyűjtötték össze. A dokumentumról szóló összefoglalónkat itt olvashatjátok el.

„Mostantól kezdve büntetni lehet a bármilyen szempontból elhajló intézményeket, míg a kormányt kritikátlanul szolgálók jutalmazhatókká válnak” – a Hallgatói Hálózat ez lesz az egyik következménye az új finanszírozási rendszernek, amely az intézményeknek jutó költségtérítési forrásokat nagyrészt évről évre, „ad hoc kormányzati döntésektől teszi függővé”.

A csoport szerint az államilag finanszírozott hallgatói helyek számának csökkentésével és a költségtérítés összegének emelésével a kormány kilátástalan helyzetbe hozta a középiskolásokat, saját szabályait szegte meg azzal, hogy „nem tájékoztatták a most végzős gimnazistákat arról, hogy kukába dobhatják az áttanult éveket, a terveiket, az álmaikat”.

Hallgatói Hálózat: kik ők, és mit akarnak?

„Velünk beszéljenek, ne rólunk”, „a tanulás nem luxus”, „ezt a forradalmat kitilthatod az egyetemről, de az üzenőfalad tele lesz vele” – június közepén még ilyen transzparensekkel tiltakozott a kormány oktatáspolitikája ellen a Hallgatói Hálózat.

Stiller Ákos

A többségében budapesti egyetemek hallgatóiból és oktatóiból álló csoport 2011 tavaszán jött létre – azután, hogy kiszivárgott egy olyan minisztériumi tervezet, amely az állami egyetemek és főiskolák számát a jelenlegi felére csökkentette volna, megszüntetve többek között a Budapesti Corvinus Egyetem, az Óbudai Egyetem, valamint a kaposvári és a győri egyetem önállóságát.

A csoport először Facebook-oldalán foglalta össze a felsőoktatás átalakításával kapcsolatos álláspontját: nem tartják elfogadhatónak a kormányzati döntéshozatal módját, mert „átláthatatlan és antidemokratikus”, és mert „kizárólag a gazdasági racionalizáció és politikai szempontok irányítják”. Azt szerették volna elérni, hogy az oktatási államtitkárság az új felsőoktatási törvényt a hallgatók és az oktatók bevonásával készítse el.

"Ez a mozgósítás egy hosszútávú, hatékony hallgatói érdekképviselet kialakításának az első lépése. Úgy érezzük, hogy a nyomásgyakorlás hagyományos eszközei hatástalanok, fontos az összegyetemi összefogás, mert ez a reform mindannyiunkat érinteni fog" – írták. A Hallgatói Hálózatnak a Facebookon több mint 1300 követője van, egyik decemberi előadásukon körülbelül negyven-ötvenen vettek részt.

A Corvinustól az Educatióig

A HaHa már első megmozdulásával - amelyet a rendvédelmi szakszervezetek júniusi tüntetésével egy napon tartottak - nagy port kavart: eredetileg egy éjszakai kerekasztal-beszélgetést szerveztek a Corvinus Fővám téri épületében, Mészáros Tamás akkori rektor azonban a program túlpolitizáltságára és technikai problémákra hivatkozva nem engedélyezte, hogy a campuson tartsák meg a fórumot.

A demonstrációt – amelyen körülbelül százötven-kétszáz egyetemista vett részt - végül a Fővám térre helyezték át, a vitafórumot pedig a Múzeum utcai Kossuth Klubban tartották meg, ahol Radó Péter oktatáskutató és Tamás Gáspár Miklós filozófus mellett több ELTE-s, BME-s és corvinusos oktató és hallgató beszélt a kormány felsőoktatási terveiről.

A Hallgatói Hálózat később a szakszervezetek október eleji D-Day tüntetéssorozatához is csatlakozott, és Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért által szervezett október 23-i tüntetésen is beszédet mondtak. Legutolsó megmozdulásuk a 2012-es Educatio kiállításon volt, ahol bekiabálásokkal zavarták meg Princzinger Péter Oktatási Hivatal-elnök beszédét.

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.