"Mint a nyavalya", úgy venné el a Színművészeti pénzét Kerényi
"Mint a nyavalya", úgy venné el Kerényi Imre miniszterelnöki kormánymegbízott a Színház- és Filmművészeti Egyetem...
Eduline
Stiller Ákos
"Mint a nyavalya", úgy venné el Kerényi Imre miniszterelnöki kormánymegbízott a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) pénzét, mert elégedetlen az ottani oktatással - írja a szinhaz.hu.
"Kipusztult minden. Énnekem feltett szándékom, hogy ezt meg kell reformálni. Lehetetlen dolog, hogy Déryné országában és Jászai Mari országában így képezzük a színészeket" - mondta az alaptörvényt népszerűsítő kiállítással elhíresült művész és publicista, az egyetem korábbi tanára egy áprilisi, a Belvárosi Polgári Szalonban tartott beszélgetésen. Az SZFE-ről szóló rész 1 óra 50 másodpercnél kezdődik.
"Azt gondolom, egy nemzeti kultúrában a színészeket nemzeti szellemben kell nevelni, pont. Mert ettől érdekesek. Ha ez az iskola New Yorkban is lehetne, meg Lembergben is, akkor mitől? Én úgy vettem észre, hogy kitűnő színészeket képeznek, de kis rabszolgák. Jól szót fogadnak, igen, rendező bácsi, minden nagyon jó, hú de nagyon balliberálisak, mert azt muszáj" - magyarázta.
Kerényi szerint nagyon sok olyan magyar felsőoktatási intézmény van, ahol van tennivaló. "Én arról álmodoztam pár éve, hogy itt megnyerik a választást, aztán egy alkirály odakerül, és kézbe veszi a színészoktatást. Van itt egy feladat. A színészek sűrűjébe látok, vagy járok, és egyszerűen nem tudnak olyan dolgokat, amit muszáj tudni. Nem rendelkeznek olyanfajta műveltséggel és varázslattal, amivel egy természetes magyar színészegyéniség, egy ügyes kántor ma Zalaegerszegen… Ott volt a képesség" - tette hozzá.
Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.
A teljesítményértékelési rendszer kivezetéséről és egy új, az óvodapedagógusok szakmai fejlődésére épülő értékelés tervéről is beszélt Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár a XXVIII. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencián.
A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.