Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem vezeti a HVG 2018-as felsőoktatási rangsorát. A karok rangsorában is az ELTE szerezte meg az első helyet: a legjobb eredményt az egyetem bölcsészkara érte el. Újságárusoknál a HVG Diploma 2018 kiadvány.

Megőrizte az első helyet a HVG felsőoktatási rangsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem, amely mind az oktatói, mind a hallgatói kiválóság alapján összeállított alrangsorban vezet. Az ELTE-t a Szegedi Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem követi az összesített listán, de a rangsor készítői az öt legjobb eredményű felsőoktatási intézmény közé sorolták a Semmelweis Egyetemet és a Debreceni Egyetemet is.
A hatodik helyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Pécsi Tudományegyetem szerezte meg, a nyolcadik a Pannon Egyetem. A veszprémi központú intézményt a hallgatói alrangsorban második helyen álló Budapesti Corvinus Egyetem követi. A tizedik helyen - holtversenyben - a Károli Gáspár Református Egyetem és a Miskolci Egyetem végzett.
Rang | Intézmény | Oktatói kiválóság | Hallgatói kiválóság |
1. | Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) | 1. | 1. |
2. | Szegedi Tudományegyetem (SZTE) | 2. | 5. |
3. | Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) | 3. | 7. |
4. | Semmelweis Egyetem (SE) | 7. | 4. |
5. | Debreceni Egyetem (DE) | 6. | 7. |
6. | Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) | 11. | 3. |
6. | Pécsi Tudományegyetem (PTE) | 4. | 10. |
8. | Pannon Egyetem (PE) | 4. | 14. |
9. | Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) | 18. | 2. |
10. | Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) | 14. | 11. |
10. | Miskolci Egyetem (ME) | 8. | 17. |
Az egyetemi-főiskolai karok összetett rangorát is az ELTE vezeti, az első helyen a Bölcsészettudományi Kar áll, a második helyet pedig az ELTE Természettudományi Kara szerezte meg, de dobogós a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara is.
Mi alapján áll össze a rangsor?
Az összesített és a kari rangsor idén is a hallgatói és az oktatói alrangsorból áll össze. A HVG felsőoktatási rangsorának készítői számos szempontot figyelembe vettek: az elsőhelyes jelentkezők számát, a felvett hallgatók pontátlagát, a nyelvvizsgával felvettek arányát, a középiskolai tanulmányi versenyen helyezettek számát, a tudományos fokozattal rendelkező oktatók számát és arányát, az egy tudományos fokozattal rendelkező oktatóra jutó hallgatók számát, valamint az MTA-címmel rendelkező oktatók arányát.
"A sokszempontúság azt jelenti, hogy nincs általánosan „legjobb” vagy „legrosszabb” intézmény, az egyetemeket, főiskolákat érdemes több releváns és mérhető mutató alapján összehasonlítani" - olvasható a kiadványban.
Változás, hogy az oktatói alrangsorokban finomhangolást végeztek, módosították a súlyozást. "A rugalmasabbá vált képzési szerkezetben már nem egyértelmű, hogy önmagában a tudományos fokozatú oktatókra jutó hallgatók száma milyen mértékben befolyásolja az oktatás minőségét, ezért ugyanazoknak az indikátoroknak a használatával a súlyozáson módosítottunk: az egy tudományos fokozatot szerzett oktatóra jutó hallgatók számát a korábbi 50 százalékos súlytól eltérően idén azonos mértékben vettük figyelembe az ilyen oktatók teljes tanári létszámon belüli arányával és az MTA-doktori címet szerzett oktatók arányával" - írják a módszertani összefoglalóban.
Már előrendelhető a HVG diploma rangsora! A HVG ismét elkészítette a legjobb főiskolák és egyetemek rangsorát, amelyben az intézményi, kari, képzésterületi és szakos rangsorok mellett minden fontos gyakorlati tudnivalót megtaláltok az alap- és mesterszakokról, a felvételitől egészen a továbbképzési lehetőségekig. A HVG Diploma 2018 rangsort keressétek az újságárusoknál vagy rendeljétek meg itt, a kiadótól.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is.