Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
50 millió forint állami támogatást kapott 2012-ben a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), ez teljes...
50 millió forint állami támogatást kapott 2012-ben a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), ez teljes költségvetésének - 78 millió forint - több mint kétharmada - írja az Átlátszó Oktatás blog. A Hallgatói Hálózat tagjai által indított projekt keretében közérdekű adatigényléssel fordulnak a kormányhoz, az egyetemekhez és a hallgatói önkormányzatokhoz, hogy "kiderüljön, mire költik a pénzt, és hogyan hozzák döntéseiket".
A HÖOK 2012-es és 2013-as költségvetését április 19-én kérték először, Körösparti Péter elnökhelyettes szerint azonban - mivel a HÖOK nem költségvetési intézmény - nem kell eleget tenni az adatigénylésnek. Elküldte viszont azt a listát, amelyből kiderül, hogy mire fordították az 50 millió forintos állami támogatást.
A HÖOK 12 millió forintot a hallgatói képviselők továbbképzésére, 7 millió forintot az Országos Karrierprogramra, 5 millió forintot az EFOTT-programsátorra költött, 5 millió 840 ezer forint pedig három fő bérének és juttatásainak költsége volt.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.